Nem szabad…
2010 július 7. | Szerző: Malaan
Mások
megítélése szerint maximalista ember vagy. Azt érzed, hogy az élet
minden területén 120 százalékot szeretnél teljesíteni, mert még a 100
százalék is kevésnek bizonyul számodra. Igen, ezt hívják maximalista
típusnak!
Éled
az életed percről- percre, napról- napra, vannak elképzeléseid,
gondolataid, érzéseid és elveid. Egy napon, azonban arra eszmélsz, hogy
úrrá lesz rajtad egyfajta düh, és másként cselekszel, butaságot teszel.
Ekkor még nem tudod, hogy szembeszálltál önmagaddal, csak napokkal
később tudatosul benned a kép, miszerint mást vallottál eddig, és mást
is hittél. Elgondolkodsz, hogy hol rontottál, majd rájössz…
Nem szabad látni, nem szabad észre venni…
Nem szabad érezni, nem szabad kedvesnek lenni…
Nem szabad érteni, nem szabad túl nagy érdeklődést mutatni…
Nem szabad túlzottan akarni, jobb néha nem is hallani…
Nem szabad értetlenkedni, jobb néha a rosszba beleegyezni…
Nem szabad kérdezni, jobb néha robotként ténykedni…
Nem szabad mondani, jobb sokszor némának maradni…
Napokkal
később, belátod, valóban másként cselekedtél, mint amit elképzeltél, és
amiben hittél. Te nem változtál, csupán hibáztál, és ismételten csak
tanultál…
Márai Sándor
Hol volt, hol nem volt… talán igaz sem volt…
2010 július 6. | Szerző: Malaan
Annyira jó lenne, ha mindenféle érzés nélkül élhetnék,
Ha könnyes szemeimet végre letörölhetném…
Annyira jó lenne, ha már nem fájna ennyire,
Minden egészen más lenne, azt hiszem…
Annyira jó lenne, ha minden mosolyod csak nekem szólna,
Ha selymes érintésed csak az én kezemen landolna…
Annyira jó lenne, ha néha kedveskedhetnél,
Ha néha- néha a szürke napokból felemelhetnél…
Annyira jó lenne, ha alkalmanként mesélnél magadról,
Ha néha megsimogathatnám a drága kicsi arcod…
Annyira jó lenne, ha bűntudat nélkül szerethetnél,
Ha mindenféle probléma nélkül megölelhetnél…
Annyira jó lenne, ha álmaidban csak engem látnál,
Ha a nap minden momentumában csak engem várnál…
Annyira jó lenne, ha úgy érezhetnél,
Ahogy valóban érzel édes Kicsikém…
Minden más…
2010 június 22. | Szerző: Malaan
Máshogy érzel, más az ahogy nézel,
más az amit látsz, és hallasz, emiatt más az amit akarsz, és már nem is kérdezel.
Másként érvelsz, talán meg sem értesz,
más az ahogy mosolyogsz, másmilyen a hangulatod, már más a múltad és más az új életed.
Más az amit akarsz , és mást is mondasz,
másképp vagy szomorú, másként is örülsz, rossz végignézni, hogy néha meg is őrülsz!
Máshogy lélegzel, más az ahogy létezel,
más az ami boldogít, más az amit látok arcodon, ez Téged is inkább csak elszomorít!
Másként élsz, és másként remélsz,
más az ami megnyugtat, és más az amire vágysz legbelül.
Másként ébredsz, és másról álmodsz,
más az amit átélsz ébren, és más az a remény ami valóban éltet Téged!
“Mondd mért lett minden más
Érző szívvel láss
Túl sok emlék fáj még,
Még sem élnék másként
Nincs is választás…”
Hogy hogyan???
2010 május 21. | Szerző: Malaan
“Hogy hogyan?…Hát jól!… A közepesen már korántsem szerencsés, a rosszul, pedig már nem elfogadható!Azt hiszem, a hogyan kérdésre ez a legmegfelelőbb válasz!…” – mondta ezt nekem egyszer egy kedves ismerősöm…
Egy “ismerős”…
2010 május 10. | Szerző: Malaan
Egy napon úgy döntöttem, hogy beülök a mostanság kedvenc kávézómba elmélkedni, teázni és egy kicsit kikapcsolni.
Érdekes kis kávézó, különleges hangulattal, galériával!
Gondolataimba zárkóztam, majd arra eszméltem, hogy csörög a telefonom! Egy kedves „ismerősöm” volt az… Minek után a közelben járt egy barátjával, benézett hozzám a kávézóba az említett baráttal. Amikor leült, nem rendelt semmi italt, biztos voltam benne, hogy gyors találkozó lesz. Így is lett. Körülbelül fél órát beszélgettünk, vagyis hallgattam őket!
Nem régóta ismerem a fiatalembert, sőt nem mondom azt sem, hogy ismerem…
Intelligens, tanult férfiről van szó, aki roppant mód érdekes. Nálamnál magasabb szinten él, és még annál is magasabb szinten élvezi az életet… A barátja szintúgy…
Szóval, ültünk abban a kis kávézóban, bizonyos szituációkról beszéltek, majd csak néztem őket és próbáltam megfejteni valódi énjüket. Már az elején tudatosult bennem a kép, hogy ez nem lesz egyszerű dolog! Nem is volt az… Néha kellemetlenül éreztem magam, mert sok esetben nem reagáltam a beszélgetésben elhangzottakra, csak figyeltem. Valószínűleg unalmasnak ítélték meg a társaságom, de nem zavart igazán, csak igyekeztem belesni az ő kis világukba! Egy idő elteltével a barát magunkra hagyott, csak néztük egymást csöndben, hosszasan…
Egyszer csak felállt, megsimogatta a hajam, majd megmarkolta a hajam tövét és magához húzta az arcomat. Puszit kért, de én nem adtam… Mosolygott… Majd megsimogatta az arcomat, és megfogta az állam, amit a saját arca felé húzott, és csak annyit mondott: Én tudom, hogy mit akarok, és mindig elérem a célomat! Szép napot!
Majd felébredtem, hisz csak egy álom volt…
Tatiosz
Akár csak egy látomás…
2010 március 17. | Szerző: Malaan
Számtalanszor látod álmaidban, rengeteget elmélkedsz rajta, mindig várod, mindig is várni fogod!
Menekül… El is mondja hogy miért, vagyis megpróbálja elmesélni az okát a tetteinek. Önző vagy, és nem akarod megérteni, hogy miért megy el, miért zárkózik el. Barátok vagytok, sőt olyan mintha testvéred lenne. Majd tényleg elnyeli a szürke köd. Próbálod követni a szürkeségben tűnő alakját, de egyszer csak azt veszed észre, hogy mivel figyelmed végett nem is pislogtál, egy hatalmas könnyfelhő borítja el szemeidet. Letörlöd. Mintha hallucináltál volna. Sem az alakot de még csak a köd felhőt sem látod már, tiszta a messzeség és nincs senki a távolban. Körbenézel a szobádban, és nem látod az ágyon ülni, még a szekrényt is kinyitod, de üres, újból kitekintesz az ablakon, tényleg elment. Sajnos nem illúzió volt.
Állandóan bízol, hogy majd valamikor, valahol újra láthatod.
Hetek, hónapok, sőt, hosszú évek múlnak el. Gondolataidban sosem változik, mert emlékeidben hosszú ideje egy kép, egy mosolygó vidám kép. Érzed hogy messzire sodorta őt az élet, tán még földrajzilag is. Látni szeretnéd, de csak egy kép marad szívedben, az a tündéri, pimasz, életvidám, mosolygós kis kép. Félsz a távolság végett, kérdéseket teszel föl magadnak, mégis hiszel és remélsz. Bízol, hogy boldog és egészséges, és ugyanolyan pimasz a mosolya, mint azon a képen, amit szívedben hordozol már oly rég. Rettegsz, hogy az élet oly csúful bánt vele, amit legrosszabb álmaidban sem gondolnál, félsz, mert lehet hogy nagyon- nagyon messzire sodorta Őt „az élet”. Sejted, de ezt a gondolatot gyorsan elveted…
Egy napon azonban álldogálsz egy közintézményben, majd egyszer csak megpillantasz egy elsuhanó „szellemet”. Hírtelen nem is vagy biztos magadban, hogy tényleg láttál ott valamit, vagy csak a képzeleted játszadozott veled. Állsz és vársz, hátha kijön azon az ajtón az alak, amit láttál.
Szeretnéd, ha Ő lenne, meg nem is, mert amit láttál az egyenlő a félelmeiddel. Míg a gondolataid cikáznak, egyszer csak kinyílik az ajtó. Tágra nyílt szemmel figyeled az alakot, talán a pislogás hiányában megint könnybe lábad a szemed. Letörlöd a szemeidet és látod, hogy valóban Ő az.
Nem tudod, hogy mit is mondj, hogy szólítsd meg, felismer vajon ennyi év után? Végül erőt veszel magadon és megszólítod. Hirtelen összezavarodik, de látod, hogy örül neked. Hasonló képen érez, mint Te. Boldog és szomorú egyszerre, örül, mert viszont lát, bánatos, mert hiányoztál. Örülsz, mert hiányzott, és bánkódsz, mert nem volt kegyes vele az élet.
Örültetek egymásnak, váltottatok néhány üres szót, szükségét érzitek a hosszabb kimenetelű beszélgetésnek, de nem fogtok találkozni! Megbeszélitek, hogy találkoztok mindenképp, és komolyan is gondoljátok abban a pillanatban. Azonban, ahogy a sors elbánt vele csak pillanatnyilag gondolta komolyan az elhangzott szavakat. Sajnos más életet él és más érzések táplálják őt. Látszólag már a mosolya sem volt szívből jövő, pedig onnan jött, csak az a fránya félelem, ami beigazolódottnak látszik…
„Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.”
(Margaret Mitchell)
Tavasztól tavaszig, akár csak a lét
2010 március 5. | Szerző: Malaan
A tavasz egyfajta újrakezdés, megújulás, rügyeznek a fák, bimbóznak a virágok… Gyönyörű és boldog pillanatok egyike akár csak a születés. Örömteli pillanat a környezetünknek és nekünk is, mert végre megláthatjuk a napfényt, mire oly hosszú időn át vártunk. Sok-sok hónap egy szürke kis világban, mint ahogy a növények a tél rabságában.
A tavaszt tekinthetjük gyermekkorunk bölcsőjének, a fejlődés korszakának, akár csak a növények világában…
A nyár, mint fiatalkorunk és felnőtté válásunk időszaka, mely idő alatt megtapasztaljuk a szeretetet, szerelmet és törődést. Felnövünk és tanulunk, elindítjuk életünk, akár csak a növények, kik új hajtásokat hoznak és tündökölnek. Fiatal korunk nehézségei akár csak egy nyári zápor, jön, megy, és tova száll. A nyári időszak alapozza meg a személyiségünket és az életünk nagy részét, mint virágoknak gyökerét. Erőt ad az új tavaszig, hogy akkor is ragyoghasson majd…
A nyár vége után el is jön az ősz, mint mikor már középkorunkba lépünk, akár csak a növények. Tartjuk magunkat a szürke mindennapokon, dolgozunk, gyerekeket nevelünk, szembesülünk egyszerű, múló életünkkel. Szomorúnak hat, és számos esetben azzá is válik, de mint minden kornak, évszaknak, az ősznek is meg van a maga gyönyörűsége. Ott vannak a gyermekeink, kik hasonlóképpen élik meg a nyári záporokat, mint mi tettük akkor, segítségre és gondoskodásra van szükségük, mint növényeknek a szélre. Lehullajtják gyönyörű koronájukat, melyek magasztos színekben pompáznak…
A lehulló lombkoronákat követi a zord tél. Mint hogy a növények, mi is megalkuszunk, túl élnek és átvészelnek, mint mi, akik várjuk az unokákat. Az unalmas téli napok is számos festői képet mutatnak, mint a hó födte hegycsúcsok mögött megbújó napsugár, akár mint egy vasárnapi ebédre való készülődés a család részére. Fagyos a tél és oly sokszor kegyetlen, mint ahogy az időskor, sokszor lehet kíméletlen. Ez idő tájt várjuk már a bimbózó fákat, mikor a lelkünk egy új testbe átszállhat…
“Az élet nem más, mint utazás a halál felé.”
Angyali teremtés
2010 február 16. | Szerző: Malaan
Ő egy „lány”, egy „hölgy”, egy „igazi Nő”, írtam róla már
korábban is.
Ő is ír blog-ot, vagyis jobban mondva, az Ő írásai adtak ihletet
ahhoz, hogy én is elkezdjem. Szívesen olvasom a bejegyzéseit, érdekfeszítőek, mélyrehatóak
és elgondolkodtatóak.
„Ismerem” ezt a lányt, még a szürke hétköznapokat is képes
felvirágoztatni és beragyogni, mindig képes új oldalát mutatni, folyamatosan
változni.
Utolsó
beszélgetésünkkor kissé furcsállottam amit mondott, de próbáltam megérteni. Sokat
törtem a fejem ennek a beszélgetésnek a mondanivalóján, egy héten keresztül,
még most sem értem. Utolsó bejegyzésében pont erről ír, sőt még idéz is tőlem.
Első nekifutásra azt gondoltam, ami reálisnak tűnt számomra…
Próbáltam elvetni magamban ezt a szimpla elgondolást, mivel ő sem egy egyszerű
teremtés. Valami bonyolult, csavart képet képzeltem a mondanivalója hátterében.
Több szemszögből próbáltam vizsgálni ezt a beszélgetést, meg
szerettem volna érteni az egyszerűnek tűnő, mégis komplikáltnak ható „üzenetet”.
Számos esetben elolvastam az utolsó bejegyzést a naplójában, és egyre
biztosabbnak érzem a legelső felvetésemet, minek után nincs semmi szerteágazó,
bonyolult lényege a beszélgetésünknek, csupán az egyszerű tény…
Tudatában vagyok annak, hogy sok esetben bántottam meg
embereket magam körül, és számos esetben okoztam csalódottságot. (Egyetlen
alkalommal sem volt szándékos a bántás!)
Csak tapogatózom a sötétben, hogy vajon számára „visszahúzó
erő” lennék, vagy azt érezte, hogy túlzottan sok mindent mesélt magáról és
attól tart, hogy visszaélek majd ezzel?
Az első felvetést nem tudom megcáfolni, mert nem tudhatom,
hogy kire milyen hatással vagyok.
A másik koncepció viszont elgondolkodtató, mert nem tennék
soha szándékosan ilyet.
Akár mi is legyen a vég kifejlett az ügyben, igazat kell
adnom az elképzelésében, abszolút jól látja a világot és annak vonzásában az
embereket is! Bízom benne, hogy sikeresen alakítja majd az elgondolását, és
hiszem, hogy célra vezető lesz az!
előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni.
Erre vannak a barátok meg a család. Hogy segítsenek. De csak akkor tudnak
segíteni, ha szólsz nekik, hogy ott ülsz a gödör alján.”
“kisördög”
2010 február 11. | Szerző: Malaan
Mindig jelen van az életünkben, legyen szó csínytevésről, vagy akár szándékos, kitervelt ártásról.
Velem is számos esetben előfordult, leginkább apróbb stikliket követtem el. Szeretem megviccelni az embereket, mert legtöbb esetben hatalmas kacagás lesz a vége, természetesen kivétel mindig akad..
Mint már anno leírtam szeretek az embereknek örömet okozni, és ugye „kockázat nélkül, nincs győzelem”.
Olykor, mikor elkap a lendület, és kreatív módon nekilátok a tréfálkozásoknak, (sajnos) kevés embert kímélek, az ő legnagyobb bánatára. Szerencsémre sok hasonló affinitású ember vesz körül ilyen tekintetben, így alkalmanként vissza is kapom ezeket a „rosszcsont” viccelődéseket. Örömmel veszem őket, minek után engem is mosolyra késztetnek.
Veszélyes móka azonban, nem mindenki tudja helyén valón lereagálni ezeket, tehát muszáj óvatosnak lenni, és tisztán kell látni azt is, hogy meddig mehetünk el, nehogy megbántsuk az illetőt.
A „kisördög” veszélyes formája a szándékos ártás, Ez nem igazán a jó embereket motiválja. Sőt…
Kellemetlen, előre megfontolt, rosszmájú cselekedet. Nekem is volt tapasztalatom ezen a téren, mit ne mondjak, a mai napig küzdök ellene. Elképzelésem sincsen, mi tud ennyire elkeseríteni valakit, hogy éltető eleméjé váljon az állandó rosszindulat.
Mindig is voltak, vannak, és lesznek ilyen emberek. A legjobb ellenszer az ilyenre, ha észre sem vesszük.
Alkalmanként intenzív dühöt éreztem én is, de túl jutottam ezen az állapoton, és immáron már csak nevetek az ilyen stílussal felvértezett embereken. Leginkább szánom őket, nevetek az értelmetlen erőfeszítéseiken.
A „kisördög” elsőként megemlített faját kedvelem, mint írtam alkalmanként be is vetem, ez utóbbit kevésbé részesítem előnyben (talán, mert sosem éreztem akkora félelmet senki iránt sem, hogy bárkinek is szándékosan ártsak). Tényleg úgy gondolom, hogy ezek az emberek félnek, és ezért tesznek aljas lépéseket egy másik iránt. Inkább „szánalmas ördög” jelzőt használok, az találóbb.
„Kisördög” így vagy úgy, vicces kacagások előnyben!
“Azt hiszem, minden ember természettől fogva hajlik valami rosszra; olyan fogyatkozás ez, amit a legjobb neveléssel se lehet leküzdeni.”
Jane Austen
2010 július 25. | Szerző: Malaan
Látni szeretnéd miként mosolyog, látni akarod
Mondani, említeni
hallani
érteni
Érezni
Érinteni
Ölelni
Szökik csók… szemeinek
lángolása, érintésének lágy simítása
Oldal ajánlása emailben
X